Rákóczi nyomában a Felvidéken
Idén májusban a Határtalanul program keretében Szlovákiába kirándultam a Fazekas iskola7. évfolyamos diákjaival és tanáraival.
Lázas gyűjtőmunka és izgatott készülődés előzte meg az indulást, hiszen minél többet szerettünk volna megtudni a régi történelmi Magyarország területéhez tartozó Felvidék híres szülöttjeiről, nevezetességeiről, az ottani magyarok mindennapjairól.
Hihetetlennek tűnt, hogy az indulás után 2-3 órával már a Füleki vár tetejéről gyönyörködhettünk a gyönyörű tájban. Délután látogatást tettünk a helyi iskolában, ahol a kölcsönös bemutatkozás során megtudtam, hogy a szlovák iskolarendszer alapfokon 9 évfolyamos, csak ezután tanulhatnak tovább az ottani gyerekek. Ezen bizony nagyon elcsodálkoztam!
A kissé elfáradt társaságot pillanatok alatt felrázta a helyiekkel vívott barátságos focimeccs, mely után igazán büszkén néztünk csapatunk fiútagjaira.
A Rozsnyón tett hangulatos séta után Szádalmásra, a Granárium Panzió felé vettük az irányt.
A szűk kis utcákon való kanyargás nem mindennapi izgalmai után meleg szeretettel és finom ételekkel vártak minket a helyiek.
Másnap gyalogtúrával indítottuk a napot, majd Krasznahorka váránál emlékeztünk meg hőseinkről.
Különös érzés volt megtapasztalni a mindenütt ott rejtőző csodás történetek varázserejét.
A környék nevezetességei közül nekem az Andrássy Dénes mauzóleum tetszett a legjobban. A jótékonykodó gróf mesébe illően szép szerelmi története nagyon megfogott. Még szeretett kutyájának is életnagyságú szobrot állított.
A városok közül Kassa volt a kedvencem széles, nyüzsgő főutcájával, hangulatos cukrászdáival, futóversenyével.
A szabadprogram után mintha évszázadokat visszaugrottunk volna az időben, meghatottan helyeztünk el koszorúkat a nagy fejedelem, Rákóczi sírjánál.
Este, a vacsora után még táncház is várt ránk. Bár magam sem hittem volna, úgy táncolt és énekelt mindenki, mintha előtte egy órával nem nyavalygott volna, hogy leszakad a lába és aludni akar.
Harmadnap egy kis újratervezés után Ótátrafüredre kirándultunk, ahol a kacskaringós út gyötrelmei után nem csak a közeli vízesést, hanem bizony az évszakok körforgását is megtapasztalhattuk.
Délután Késmárk különleges fatemplomának megtekintése után Thököly síremléke előtt hajtottunk fejet.
Lőcse város főterén pedig már ránk esteledett.
Pénteken hamuban sült sütivel, szendviccsel és vendéglátóink szeretetével felpakolva indultunk fájó szívvel hazafelé.
A rimaszombati városi forgatag után a csendes Szklabonyán emlékeztünk a „nagy palócra”, Mikszáth Kálmánra.
Felejthetetlen élmény volt az író kertjében kipróbálni az elfelejtett paraszti játékokat, és megtapasztalni azt a szeretetet, amivel a helyiek ápolják a nagy író emlékét.
Ez a négy nap számomra életre szóló élmény volt, melyet köszönök tanáraimnak, diáktársaimnak!
